Ha újra kezdenénk, ugyanígy döntenénk. A korkülönbség, az időzítés is bevált. Ezekhez persze embertípus (szülőtípus) kell. Sajnos sok szülőnek az egy gyerek is nagy kihívás. Sőt, megkockáztatom, hogy még sok is. Ezt is el tudom fogadni. Viszont azt határozottan állítom, hogy nem a harmadik vagy a negyedik a nehéz. Talán a legnehezebb az első, mivel minden ismeretlen. A szokatlanabb a második, mivel úgy már ketten vannak. Nálunk a negyedik azért volt "meglepetés", mert a három lány után fiú született. Már nem is számítottunk rá, annyira lányokra voltunk "ráállva". Hát voltak szokatlan dolgok...
Nagy szerencsénk az is, hogy megtapasztalhatunk a lányok mellett egy fiút is!
Én annak idején (még gyerek nélkül) úgy gondoltam, hogy fiú(ka)t szeretnék. De csak racionális okok miatt, mivel úgy gondoltam, a fiúk élete könnyebb. Kevesebb veszélynek vannak kitéve - pont a fiúk által... Erre jött egymás után három lány. Jól megkaptam. De, már az első után meg lettem győzve. Az apukáknak nincs "olvasztóbb" érzés, mikor a lányuk szeretgeti őket. Persze ezek mögött a kedvességek mögött gyakran önző érdekek vannak, dehát ezzel együtt is ez nagyon meglágyítják az lányos apák szívét.
A fiammal viszont másképpen alakulnak a dolgok, de vele is legalább akkor megható, amikor benne látom igazán az én életem folytatását. A hétköznapok is nagyon mások egy fiúval: autókkal játszunk, barkácsolunk, "szerelünk". Ezeket végig tudja velem csinálni sokkal fáradhatatlanabbul, mint a lányaim ugyanabban a korukban.
A legizgalmasabb, hogy mindegyik gyerekünk más. A feleségem viccesen megjegyezte egyszer, hogy azért nem született több lányunk, mert nekünk már nem lehet még egy negyedik féle, annyira mások egymáshoz képest a csajok. És itt elérkeztünk egy nagyon fontos (talán a gyerekek nevelésében a legfontosabb) kérdéshez, az egyénre szabott neveléshez. Ezt a következő leírásomban fejtem ki...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése